2015. augusztus 25., kedd

Hírek a Polgárháborúból

Még ki sem hűltek a moziszékek Ultron Kora óta, máris érkeznek az információk Amerika Kapitány közelgő kalandjáról. Szót azért is ejtünk róla, mert ahogy már korábban említettük, Vasmanusunk fontos szereplője lesz a Kapitány 2016-ban mozikba kerülő sztorijának. 
Pontosabban egy olyan történetnek, mely nagy változásokat hozott a szuperhősök képregénylapokon zajló életében. A Polgárháború volt az az esemény, amely szétválasztotta az addig egy oldalon harcoló hősöket, kettétört barátságokat és tönkretett néhány szuper-életet.


 A sztori röviden annyi, hogy a kormány által bevezetett regisztrációs törvény rákényszerítette a szuperhősöket civil kilétük felfedésére. Nyilván ez nem mindenkinek jött jól, így villámgyorsan nézeteltérések alakultak ki. Tony Stark a törvény mellett, míg addigi barátja Amerika Kapitány a törvény ellen lépett fel. 
A konfliktus abszolút vesztese Pókember lett, aki először Vasember és a törvény oldalára állt. Jófiúként kecsesen lehúzta fejéről a maszkot, majd kiderült, hogy ez igen csak rossz döntés volt. Miután az alvilág hajtóvadászatot indított családtagjai és barátai után, Pókember rájött, hogy talán Amerika Kapitánynak volt igaza...
Na de ne spoilerezzünk tovább!


Ha a film készítői hűek lesznek a képregény történéseihez, érdekesen alakulhat a kaland, hisz nem csak egy-két karaktert vonultat majd fel a sztori, hanem mindenki benne lesz aki számít, sőt talán még annál is többen. (Kis túlzással mondhatjuk azt is, hogy újra Bosszúállók érzésünk lehet.)
Az egyik szuperhősökkel foglalkozó oldal, a Heroic Hollywood ráadásul megszellőztette a filmbeli csapatelosztást is. Szerintük a Vasember team tagjai Vision, Pókember, Fekete Özvegy és War Machine lesznek, míg Amerika Kapitány mellett áll harcba Sólyomszem, Falcon, Skarlát Boszorkány, a Hangya és a Tél Katonája. 

Iron Man csapata a Polgárháború kezdetén

Amerika Kapitány és a törvényt megkérdőjelezők
 Az infókat némileg megerősítette a Sólyomszemet játszó Jeremy Renner is, aki egy chicagói rendezvényen kicsit illúziórombolóan azt válaszolta az egyik jelenlévő kérdésére, hogy azért áll a filmben Kapitány oldalán, mert "oda írták". Talán maga is megbánta a választ, mert ezután az átállást is megpendítette.
Bármi is legyen az igazság, hamarosan úgy is kiderül, mi pedig rajta leszünk... ;)

forrás, fotók: mavel.com, heroichollywood.com

2015. július 20., hétfő

Robert Downey kedvencei

Sosem értettem azokat a színészeket, akik kellemetlennek, sőt már-már sértőnek találják, ha a nagyérdemű egy bizonyos szereppel azonosítja őket. Számtalan művészt hallottam nyilatkozni arról, hogy mennyire fájdalmas dolog az, ha egy olyan szerepe miatt kedvelik őt, amely kevésbé mérhető kulturális mércével, pedig mennyi zseniálisan mély és komoly szerepet játszott már el. 
Őszinte leszek, én az olyan arcokat sokkal jobban szeretem, akik tudják "hányas a kabát" és nem értékelik túl magukat. Vasemberünk filmbéli megformálója, Robert Downey Jr. pont ilyen. Talán pont ezért kedvelhető és talán pont ezért merem kimondani, hogy sokkal jobb színész ő annál, mint amit egy Tony Stark szerep megmutatni enged. (Gondoljunk csak a Szólistára, a Bíróra és még sorolhatnám...) Robert azonban jól tudja, hogy egyetlen filmje sem érhet fel a Vasember karakter erejével és nagyon jó látni, hogy ez cseppet sem frusztrálja, sőt!
Aki követi a közösségi médiában szereplő profiljait láthatja, hogy Robert bizony előszeretettel oszt meg képeket a Vasember témával kapcsolatban, felvállalja a róla készített mémeket, rengetegszer bújik civilként is Tony Stark szerepébe ha azzal segíthet, lazán felkap Vasemberes pólókat, én pedig még azt is el tudom képzelni róla, hogy széles mosollyal lazán megfenyegeti egy tenyér-repulzorral a gyorsétterem eladóját, ha nem kapja meg időben a hambiját. 
Nos ahogy említettem, sokszor oszt meg Vasemberes témákat és ahogy elnéztem rajong is azokért az alkotásokért, melyeket civil grafikusok, művészek készítenek. Jöjjön tehát néhány alkotás Robert Downey Jr. kedvencei közül, melyeket Facebook profilján osztott meg elismerően, rajongóival. Big like Mr. Downey! ;)














forrás: facebook.com/robertdowneyjr

2015. május 30., szombat

Itt a Vasember telefon! VIDEÓVAL FRISSÍTVE!

Frissítés 2015.06.08:
Már egy bemutató videó is felkerült a Samsung hivatalos oldalára, mely gyönyörűen prezentálja milyen is, amikor kicsomagolod legújabb Vasemberes telefonod. Mit is mondhatnék? Ha csak nézed, fájdalmas...

Ha nem jelenik meg a videó KATT IDE!

Eredeti cikk 2015.05.30:
Nem is olyan régen, írtunk már arról, hogy a Samsung piacra dobja csúcsmodelljének Avengers változatait is. Nem is kellett sokat várni, Koreában már meg is jelent az S6 Edge Iron Man Edition. Az egyedi készülék nem csak, hogy arany-piros fényezést kapott, de hátlapján bizony ott a Vasember sisak lenyomat, mely egyértelművé teszi a készülék ihletettségét. 


Az egyedi háttérképek és a teljesen Iron Man témában tündöklő kezelő felület mellett más különlegességek is várják a vásárlókat. A gyönyörű arany-piros díszdoboz mellett egy ARC reaktor töltőt is kapunk a készülékhez. Ehhez pont jól jött az új fejlesztésű, kör alakú vezeték nélküli töltő, hiszen ezen maximálisan működik az ARC dizájn.


A dolog szépséghibája az, hogy a nemzetközi oldal vásárlásra buzdító hivatkozása a koreai felületre navigál, ahol kapásból megkapjuk az 1200 Koreai Won árat, ami átszámítva több, mint 300.000 forint, és a "Sold Out" feliratot. Nyugtasson meg mindenkit, hogy a készülék nagy valószínűséggel nem lesz kapható hazánkban, úgyhogy  kit érdekel, hogy a koreaiak már a megjelenés napján elkapkodták az összeset? :)


Mindenesetre gyönyörködni és álmodozni azért lehet a képek láttán és persze reménykedni is, hátha felbukkan eladó készülék majd itt Európában is. De addig is előre szólunk, tessék tömni a malacperselyt... 



forrás és fotók: samsung.com


2015. május 25., hétfő

Azok a csodás '90-es évek...

A robotizált akciófilmek, a nagy robbanások, az akcióhősök születésének korszaka. Ki ne emlékezne a Terminátorra, Dredd Bíróra, Tango-ra és Cash-re, Dokira és Marty McFly-ra, a Predátorra és a többiekre, akiket az agyonmásolt VHS kazettákon néztünk szó szerint homályosra. Szerintem ezeket az időket mindenki szívesen idézi fel, én konkrétan gyerekként örülök ha újra meglátom valamelyiket a tévében. Azok a ruhák, azok a zenék, azok az effektek... Hmmmm....
Na valahogy hasonlóan gondolkodott az a csapat is, akik megcsinálták a Bosszúállók második epizódjának előzetesét úgy, mintha 1995-ben mutatták volna be a filmet. No persze mi is kedvet kaptunk és csináltunk gyorsan egy igazi retro Vasember karakterplakátot. 
VintAge Of Ultron :)

És akkor jöjjön a Bosszúállók - Ultron kora, 1995-ből... :)

Ha nem jelenik meg a videó KATT IDE!

forrás: youtube.com

2015. május 13., szerda

Lecsapnak a Bosszúálló mobilok

Aki jól figyelt a Bosszúállók 2 közben a moziban és persze aki rendszeresen olvassa a Vasmanus Naplóját, az tudhatja, hogy az Audi mellett a Samsung is együttműködésben állt a Marvellel és a film készítőivel. Nyilván szponzorációs ügyletek zajlottak a háttérben, erről mi is beszámoltunk korábban. A film bemutatójával azonban nem ért véget az együttműködés a Samsung és a Bosszúállók között. Lee Young-hee a Samsung mobil üzletágának helyettes vezetője bejelentette, hogy a márka jelenlegi csúcsmodelljéből, az S6-ból készül egy speciális Avengers kollekció. A Samsung hivatalos oldalán látható képekből kiderül, hogy Thor, Hulk, Amerika Kapitány és Vasember kap saját S6-ost. Ami jó hír, hogy a sima és az Edge változat is kapható lesz Avengers köntösben. A készülékek egyedi tartalmakkal lesznek felvértezve, de igazi különlegességük az lesz, hogy Thor és Amerika Kapitány kék, Hulk zöld, Vasember pedig arany fényezésű S6-os formát ölthet.



A Samsung hivatalos oldalán reklámfilmeket is láthatunk, melyekbe ismert sportolókat is bevontak. Köztük van Eddie Lacy NFL játékos, a Green Bay Packers running back-je, az argentin futballsztár Lionel Messi, a spanyol profi kerékpáros Fabian Cancellara, és a  hawaii-i profi szörfös John John Florence is. A kisfilmekben a készülékek mellett a Samsung speciális "szemüvege", a Gear VR is megjelenik. A telekommunikációs cég marketingesei nem bízták tehát a véletlenre a dolgot, de ezt bizonyítsák be maguk a videók:

 Ha nem jelenik meg a videó KATT IDE!

Ha nem jelnik meg a videó KATT IDE!

Sajnos arról nincs hír, hogy az egyedi Bosszúállók S6-osokat itthon is forgalomba hozzák-e, de ha jól vettem ki a hivatalos közleményekből, az értékesítésben érintett országokban július 31-én kezdődik meg a forgalmazásuk.

forrás és fotó: samsung.com

2015. május 11., hétfő

Ultron kora beszámoló - SPOILER NÉLKÜL!

Hosszú-hosszú hónapokat vártunk a legújabb Bosszúállók mozira. Gondoljatok csak vissza, mennyi blogbejegyzésben foglalkoztunk Ultron korával és most eljött a dicső pillanat, már a hazai mozik is vetítik az Avengers második részét. 

Mérettáblázat! Csak, hogy tudd kinek hányas a kabát...
Őszinte leszek kicsit félve ültem be a vászon elé minap, mert nem is egy ismerősöm jelezte, "igen gyenge lett a második rész". Most mindegyiküknek tudok egy kackiás fityiszt mutatni, ugyanis az Ultron kora igen is nagyon jól sikerült. Attól tartottam, hogy túl fogják lőni a karaktereket, hogy nagyon felhígulnak a szerepek és talán a legnagyobb félelmem az volt, hogy nem kapom meg azt a komplexitást ami az első részben annyira tetszett. Ezzel arra célzok, hogy a Bosszúállók 1-ben a film fő fonala mentén olyan jelenetek is helyet kaptak, amik olyasféle mini történetként önállóan is magukkal ragadóak voltak. Szerencsére ezt gyönyörűen megtartotta Joss Whedon. Ugyan úgy, ahogy a humort is. Nem egy alkalommal röhögött fel a mozi, hiszen ütős és aranyos poénok tarkítják a sztorit. Persze ezeket leginkább Tony dobálja. :) 

Nem egy baráti öklös...
 Ami pedig kifejezetten tetszett, hogy Ultron karaktere valóban olyan lett, amilyennek a rendező ígérte. Nagyon jól érezhetők a mesterséges intelligencia azon korlátai, melyek szerint bármennyire ismer a rendszer minden információt, bármennyire számol hiper gyorsan a komputer, az érzelmekkel semmit nem tud kezdeni. Kiszámíthatatlan lesz és nem fog tudni különbséget tenni az őrültség és a zsenialitás között. Ultron karaktere tehát pont attól ijesztő, hogy fura humorral és néha gyermeki naivitással áll a kérdésekhez.

Rájöttem, hogy a kisebbik kutyánkban is az Ultron program fut


Egy dolgot azonban érdemes megjegyezni, mielőtt az ember beül a Bosszúállók 2-re. Hollywoodban nem lesz sikeres az a film, aminek a második része, ugyan az, mint az első. A karaktereknek fejlődniük, változniuk kell, a sztorinak bonyolódnia kell. Néhány klasszikusan együgyű érzelmi szálat és amerikai poént leszámítva szerintem legalább annyira élvezetes, izgalmas és főleg látványos az Avengers 2, mint amilyen az előző volt.
Új szereplők is feltűnnek, de ezzel nem árulok el nagy titkot, hiszen korábban már lerántottuk a leplet Vision-ról. A kezdetektől J.A.R.V.I.S. hangját kölcsönző színész, Paul Bettany játssza ugyanis a filmben a Marvel Univerzum egyik legerősebb szuperhősét. A filmből az is kiderül miért. :)

 Összefoglalva őszintén ajánlom a Bosszúállók - Ultron korát minden Vasember, Avengers és Marvel kedvelőnek. Legyetek nyitottak és nem fogtok csalódni.

Az előzetesek szerencsére nem mutatták meg mi lesz a bunyó vége. Erre is érdemes figyelni...
Én már alig várom, hogy ez a rész végre itthon is megjelenjen valamilyen különleges limitált, vagy fémdobozos kiadásban DVD-n vagy Blu-Ray DVD-n.

fotók: unrealitymag.com, imgur.com, laughingplace.com, marvel.com

2015. május 7., csütörtök

Stark Industries és a Vasmanus Naplója

Egy gyors hír!
Ahogy a szélvédőmatrica is igazolja, a Vasmanus Naplója a Stark Industries hivatalos leányvállalata lett hazánkban. :) A belépő, a Stark vállalat hetedik emeletén található tudományos részlegre biztosít parkolási lehetőséget. :)
A pontosság és őszinteség kedvéért elárulom, hogy az eredeti ötlet egy amerikai autóról származik.